Új élmények a szegedi Belvárosi Moziban
Tavaly januárjában zárt be a Belvárosi Mozi, majd a 11 hónapig tartó építési munkálatokat követően decemberben átadták a közel 1 milliárd forint európai uniós és Szeged Megyei Jogú Város támogatásából megszépült filmszínházat. A fejlesztés első ütemében megvalósult a 100 éves épület teljes körű felújítása, energetikai fejlesztése és akadálymentesítése. A második ütem keretében az eredetileg március végére tervezett turisztikai attrakciók átadását sajnos a kialakult vírushelyzet miatt el kellett halasztani. A mozi munkatársai és a fejlesztők is tettre készen várták azt a pillanatot, amikor elkezdhetik újra a helyszíni szerelést. A júniusi korlátozások feloldását követően teljes gőzerővel folytatódott a munka, és július 17-től a Belvárosi Mozi VR Élménytárral kibővülve várja a vendégeket. Cégünk a megvalósításban a projektmenedzsmentben vett részt.
Filmtörténeti kiállítás a hely szellemében
Az első emeleten kapott helyet a Filmtörténeti kiállítás, ahol egy teljesen egyedülálló, 360°-os, Zsigmond Vilmos életét bemutató, impozáns VR film is csábítja a látogatókat. A kiállítás a Belvárosi Mozi történetét és a mozgókép fejlődését kíséri végig a némafilmtől a 3D-s virtuális valóságig. Korabeli plakátok, legendás sztárok fotói és muzeális vetítőgépek vezetnek el a legkorszerűbb digitális technikáig, miközben a látogató megismerkedhet a három szegedi kötődésű filmalkotó, Zsigmond Vilmos, Balázs Béla és Csőke József munkásságával is. A látogatói élményt okos telefonról indítható múzeumi guide valamint AR (kiterjesztett valóság/Augmented Reality) tárgynézegető is színesíti.
Egyedülálló VR kisfilm
A Filmtörténeti kiállítás csúcspontja a Magyarországon egyedülálló, kizárólag a szegedi Belvárosi Moziban látható „A fény mestere” című negyedórás VR rövidfilm. A legnagyobb hatású magyar operatőrnek emléket állító, a magyar filmgyártásban is újdonságnak számító VR technikával készült kisfilm Zsigmond Vilmos – a szegedi születésű Oscar-díjas operatőr – életének pár ikonikus jelenetét idézi meg. A történet dramaturgiai keretét egy családi emlék adja: 16 éves korában az ifjú Vilmosnak a vásárban megjósolta egy cigányasszony, hogy egyszer híres ember lesz. Az alkotók tovább gondolták az egykori beszélgetést, és játékos módon kibővítették egy képzeletbeli utazássá, amelynek során Vilmos és a Fény – ami az operatőr legfőbb eszköze és szövetségese – örök barátságot kötnek. A 360°-os VR technika minden korábbinál hatásosabb valóságélményt nyújt a nézőnek.
VR Game Room és VR Cinema a család minden tagjának
A VR Game Room és a VR Cinema a megújult épület harmadik emeletén lett kialakítva, ahová az átalakítás óta már lifttel is fel lehet jutni. Két játékállomás és öt függőszék várja a látogatókat, ahová 50 perces időközökben lehet időpontot foglalni. A kínálatban közel 100 folyamatosan frissülő VR film, és a legújabb VR játékok szerepelnek. A filmek úgy lettek összeválogatva, hogy a család minden tagja találjon magának izgalmas témát.
Foglaljon időpontot!
Mind a Filmtörténeti kiállítás, mind a VR Game Room és VR Cinema csak időpontfoglalással látogatható. Időpontot választani és jegyet foglalni a mozi honlapján (www.belvarosimozi.hu.) lehet - így biztosítják a látogatók zavartalan szórakozását és a biztonságos távolságtartást. Garantált szórakozás az egész családnak!
Keresés
Speciális szolgáltatásaink
Egyik büszkeségünk
Agóra Pólus: Pólus- illetve társpólus városok innovatív kulturális infrastruktúra fejlesztéseinek támogatása
További projektjeink
Tekintse meg további projektjeinket