Kevesebb adminisztrációval járnak a vezetőképzések
Nagyvállalati tréningek résztvevőivel szóban is lehet szerződést kötni
Az új felnőttképzési törvény tartalmaz néhány kifejezetten pozitív előrelépést, így a vezetőképzéseknek is örvendetes módon csökkent az adminisztrációja.
Bejelentésköteles képzések esetén - ide tartoznak a nem támogatásból megvalósuló vállalati képzések, vezetőfejlesztések - a felnőttképzési szerződést nem szükséges írásban megkötni, hanem a polgári törvénykönyv alapján létrejöhet szóban vagy ráutaló magatartással is.
Mi azért szeretjük, ha feketén-fehéren rögzítjük a feltételeket, ezért céges képzések, tréningek esetén továbbra is kötünk szerződést a résztvevőkkel, és ehhez megrendelőink általában ragaszkodnak is.
Keresés
Speciális szolgáltatásaink
Egyik büszkeségünk
Szent István tér: Szent István téri víztorony és tér-rehabilitáció projekt során Szeged egyik központi terének rekonstrukciójára került sor.
További projektjeink
Tekintse meg további projektjeinket