GINOP 6.1.5 - 16

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok ill. KKV-k munkavállalói számára

Társadalmi egyeztetés alatt állnak mind a nagyvállalatok, mind a kkv-k részére a munkahelyi képzések támogatására kiírandó uniós pályázati felhívások. Így most már tényleg karnyújtásnyira került a végleges kiírás!

Készüljön fel velünk, hogy a felhívás megjelenésekor cége az elsők között tudja beadni pályázatát!

Kiknek ajánljuk a pályázatot?

  • Azoknak a cégeknek, akik önerőből eddig is rendszeresen szerveztek képzéseket munkatársaiknak, vezető beosztású kollégáiknak, és most szeretnék, ha ezeket a költségeket uniós forrásból fedezhetnék.
  • Azoknak a cégeknek, akiknek a költségvetésébe eddig nem fért bele a rendszeres képzés, de szeretnék ők is munkatársaik szakmai tudását, nyelvismeretét, vezetői kompetenciáit fejleszteni, és képzésekkel, tréningekkel erősíteni a csapatot, növelni a lojalitást, az együttműködést.

GINOP 6.1.5-16 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

Kiknek ajánljuk?

  • Azoknak a nagyvállalatoknak, ahol az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a megelőző két lezárt, teljes üzleti év valamelyikében min. 250 fő volt, és legalább 2 lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
  • A Közép-Magyarországi régió területén kívül valósul meg a fejlesztés. (Székhely lehet a KMR régióban, de a telephely vagy fióktelep ahol a fejlesztés megvalósul, Budapesten illetve Pest megyén kívül lehet csak!) A KMR régióban, a VEKOP 8.5.2-17 pályázatot ajánljuk!

  • Azoknak a nagyvállalatoknak amelyek profilja illeszkedik az Irinyi Terv keretében kiemelten fejlesztendő területek valamelyikébe, illetve amelyek az IPAR 4.0 megoldásokat alkalmazzák továbbá amelyek beruháznak a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztésébe e területeken.

Támogatás összege:

Munkavállalók száma (fő) Igényelhető támogatási összeg (Ft)
250 – 500 10.000.000 – 40.000.000
500 – 1.000 10.000.001 – 70.000.000
1.001 felett 10.000.001 – 100.000.000

GINOP - 6.1.6 - 17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

Kiknek ajánljuk?

  • Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek és - éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a támogatási kérelem benyújtását megelőző két lezárt, teljes üzleti év valamelyikében 250 főnél kevesebb volt.
  • A Közép-Magyarországi régió területén kívül valósul meg a fejlesztés. (Székhely lehet a KMR régióban, de a telephely vagy fióktelep ahol a fejlesztés megvalósul, Budapesten illetve Pest megyén kívül lehet csak!) A KMR régióban, a VEKOP 8.5.3-17 pályázatot ajánljuk!

  • Profiljuk illeszkedik az Irinyi Terv keretében kiemelten fejlesztendő területek kiemelten fejlesztendő területek valamelyikébe, illetve amelyek az IPAR 4.0 megoldásokat alkalmazzák továbbá amelyek beruháznak a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztésébe e területeken.

A támogatás összege:

A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3 000 000 Ft maximum 50 000 000 Ft.

Miért válasszanak minket?

  • Az egész projektet átfogó komplex, integrált szolgáltatást kínálunk. Cégünk mind a pályázatírásban, mind a képzésekben évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik, ezért mindkét terült szabályzóit, előírásait, olykor buktatóit, kritikus pontjait jól ismerjük, így biztos lehet benne, hogy a projekt minden szakaszában szakértő csapat dolgozik pályázatának sikeres megvalósításán.
  • Mindent egy kézben tudhat! Mi nem csak elkészítjük a pályázatát, de kezdetektől a zárásig végigvisszük a projekt menedzselését, és mindemellett a képzésekben is közreműködünk.
  • Tapasztalattal és referenciákkal rendelkezünk a korábbi TÁMOP-os Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára pályázat lebonyolításban és a képzésekben egyaránt.
  • Munkatársaink több ilyen projektet végigvittek, ismerik a buktatókat és a nehézségeket, ezért közreműködésünk az Önök munkatársainak is támogató segítségére tud lenni.
  • Felmérjük a képzési igényeket és Önökkel együtt kidolgozzuk a pályázati feltételekhez illeszkedő szakmai programot.

Az együttműködés lehetséges formái

  1. Teljes körű együttműködés: pályázatírás, projektmenedzselés, képzések tartása. A megbízó számára a legkedvezőbb feltételeket ekkor tudjuk nyújtani.
  2. Pályázatírás: amennyiben van már a projektmenedzselésre ill. a képzésekre partnere, vagy belső munkatársakkal oldja meg.
  3. Projektmenedzselés: amennyiben van már a pályázatírásra ill. a képzésekre partnere, vagy belső munkatársakkal oldja meg.
  4. Képzések tartása: amennyiben van már a pályázatírásra ill. a projektmenedzselésre partnere, vagy belső munkatársakkal oldja meg.
  5. … és bármely két eset kombinációja.

Ingyenes konzultáció

Segíthetünk? Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot! Igény esetén ingyenes konzultációt biztosítunk, hogy segítsünk Önnek a legjobb döntéseket meghozni.

Ingyenes bemutató tréning

Módszereinkkel, trénereinkkel leghatékonyabban egy demo tréning során ismerkedhet meg. Előre egyeztetett témában 2 órás bemutatót tartunk munkatársainak.

Referenciáink

(TÁMOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára)

  • Alcoa-Köfém Kft. - Székesfehérvár
  • ContiTech Rubber Industrial Kft. – Szeged
  • Antares Hungary Kft. – Szatymaz

Kérdése van? Szeretné, hogy időben elkészüljön pályázata, és az elsők között tudja beadni? Keressen minket bizalommal!

62 426 655

projekt@mbgroup.hu

Keresés


Az ezermilliárd forintot is meghaladja a GINOP 2016-os keretösszege

Elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK). A döntéssel a 2014-2020 közötti programozási időszakban rendelkezésre álló uniós forrásokból idén több mint 50 pályázati felhívás megjelenése várható. Összességében több mint 1000 milliárd forintnyi újabb forrás nyílik meg a gazdaságfejlesztési, illetve innovációs és kutatás-fejlesztési támogatásokra 2016-ban - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Tovább


Képzési referenciáinkból

Vezetőfejlesztés több mint 30 nagyvállalatnál! Hazai és nemzetközi nagyvállalatok részére tartunk vezetői képzéseket, tréningeket magyar és angol nyelven!

Vezetői tréningek

További képzési referenciáink


Pályázati híreink

2017. július 3.

A GINOP/VEKOP "Munkahelyi képzések támogatása ...." pályázatok beadási határidejét bizonytalan ideig elhalasztották a nagyszámú ügyfélszolgálati megkeresés miatt. A felhívásokat felülvizsgálják és pontosítják. A módosításokról és a beadás új időpontjáról közlemény ad majd tájékoztatást, a www.palyazat.gov.hu oldalon.


Kiknek ajánljuk a pályázatot?

  • Azoknak a vállalatoknak, akik önerőből eddig is rendszeresen szerveztek képzéseket munkatársaiknak, vezető beosztású kollégáiknak, és most szeretnék, ha ezeket a költségeket uniós forrásból fedezhetnék.
  • Azoknak a vállalatoknak, akiknek a költségvetésébe eddig nem fért bele a rendszeres képzés, de szeretnék ők is munkatársaik szakmai tudását, nyelvismeretét, vezetői kompetenciát fejleszteni, és képzésekkel, tréningekkel erősíteni a csapatot, növelni a lojalitást, az együttműködést.